SEGÍTSÉG HISZTAMIN ÉRZÉKENYEK SZÁMÁRA

Megérkezett a Histamine Bright kapszula kifejezetten Hisztamin intoleranciával küzdők számára!

Egyáltalán mi az a hisztamin?

A hisztamin egy fontos kémiai közvetítő anyag, egy úgynevezett biogén amin, mely minden emberi és minden állati szövetben megtalálható.

  • A hisztamint az emberi szervezetben a hízósejtek termelik, nagyobb mennyiségben például allergiás reakció esetén.

  • A vastagbélben velünk szimbiózisban élő mikroorganizmusok is előállíthatnak hisztamint, de megfelelő működésük esetén segítenek annak lebontásában is.

  • Mindemellett kisebb mértékben, de fizikai (pl. sportolás), pszichológiai (pl. stressz) vagy kémiai (pl. hormonok, menstruáció) ingerek is felelősek a hisztamin felszabadulásáért.

  • Létrejöhet növényi, állati részek fermentációjakor a mikroorganizmusok anyagcseretermékeként. A táplálékok biogén amin koncentrációja függ a mikroorganizmus fajtájától, az enzimaktivitástól, a rendelkezésre álló fehérjetípustól.

A hisztamin tehát a szervezetünkben is termelődik, részben pedig élelmiszereink is tartalmazzák, vagy felszabadítóként viselkednek, valamint bizonyos gyógyszerek is problémát okozhatnak.

Gond akkor van, ha a szervezet nem képes megfelelően lebontani a felszabaduló és/vagy szervezetbe ételekkel, italokkal bejutott hisztamint. Ekkor jelentkezhetnek tünetek.

Tünetek, amik hisztamin intoleranciára utalhatnak

Bőrgyógyászati tünetek:

bőrpír, ekcéma, helyi ödéma

Allergológiai tünetek:

orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, torokfájás, torokgyulladás, légszomj, arcödéma és szemhéj ödéma összessége, nehézlégzés, ritkán asztmás roham

Szív- és érrendszeri tünetek:

heves szívdobogásérzés, szívritmuszavar

Gasztrointesztinális tünetek:

puffadás, gázosodás, hasfájás, görcsök, hasmenés, hányinger, hányás, reflux, alkohol fogyasztása után jelentkező kivörösödés, intenzív rosszullét

Neurológiai és pszichés tünetek

fejfájás, szédülés, alvászavar, kimerültség, szorongás, stressz, idegesség

Nőgyógyászati tünetek:

hőhullámok, fájdalmas menstruáció

Hogy tudjuk kezelni a problémát?

Megoldások hisztamin intoleranciára​

1.

Egyénre szabott diétás étrend kialakítása

Orvosi diagnózis birtokában el lehet kezdeni dietetikus segítségével az egyénre szabott étrend megtervezését.  A toleranciaszint páciensenként eltérő, ennek megfelelően hisztamin-szegény, vagy akár szinte hisztamin mentes diétára lehet szükség egy időre. Sok esetben az étrend terápia már magában is hatásos.

Azért is érdemes dietetikussal konzultálni, hogy az étrend megfelelő mennyiségben és minőségben tartalmazza a szervezet számára szükséges tápanyagokat, vitaminokat, ásványi anyagokat a megszorítások ellenére is. Szakemberként a kiváltó ok vagy a társuló probléma diétás kezelésével összehangoltan állítok össze étrendet. Bevásárlási tippeket adok és recept ötleteket.

2.

DAO enzim tartalmú készítmény alkalmazása

A diéta kiegészítéseként javasolt diamino-oxidáz enzim-tartalmú készítmény. Ehhez nem szükséges orvosi javaslat, a dietetikussal egyeztetve is alkalmazható

Vigyázat!  Bizonyos gyógyszerek gátolhatják a DAO enzim működését vagy hisztamin-felszabadítóként viselkednek.

Például: acetilszalicilsav, diclofenac, indometacin, ketopfrofen, metamizol, naproxen, pethidine, pirazolonok hatóanyagú készítmények

3.

Gyógyszeres kezelés antihisztaminnal

A gyógyszeres kezelés szerencsére nem mindig szükséges, ezt az orvos mérlegeli. Ha úgy dönt, hogy kell antihisztamin, akkor ennek kiválasztása, felírása, dozírozása orvosi kompetencia. Önmagában azonban a gyógyszer sem elégséges, mert csak a tüneteket enyhíti. A kezelés akkor lehet sikeres, ha mellette betartod a dietetikus által összeállított hisztamin-szegény diétát.

Általános jótanácsok az étrend kapcsán, amit minden hisztamin intoleranciás páciensnek érdemes szem előtt tartani:

  • Az erjesztett (fermentált), érlelt vagy érett (nem friss) élelmiszereknek magasabb a hisztamin-tartalma
  • Húsok, halak fogyasztása csak a frissen, azonnal elkészítve javasolt
  • Friss, helyi, szezonális, ütődéstől, barnulástól mentes zöldséget, gyümölcsöt vásárolj, és nagyon alaposan mosd meg!
  • Ne vásárolj közeli lejáratú élelmiszert!
  • A megvásárolt élelmiszert, ételt mihamarabb készítsd el és fogyaszd el!
  • Ha nem dolgozod fel azonnal, akkor megfelelő jól záródó edényben fagyaszd le
  • Kerüld a füstölt, tartósított, feldolgozott, konzervált ételeket, érlelt sajtokat
  • Minden alkohol szigorúan tilos

Minden esetben javasolt személyre szabott Probiotikum kúra is az étrend terápia kiegészítéseként, mert a bélflóra egyensúlyának helyreállítása a gyógyulás kulcsa.

Vegital Histamine Bright –probiotikumok a bélflóra szabályozására

A termék előnye, hogy a benne található 6 probiotikus kultúra segítségével helyreállítható a bélflóra egészsége. Mivel csak olyan baktériumokat tartalmaz, amely nem emeli a hisztamin szintet, így kifejezetten ajánlott hisztamin érzékenyek számára.

Miért jó a Vegital Histamine Bright?

Tudjuk, hogy a hisztamin-intolerancia milyen stresszes lehet, és hogy az életet mennyire megnehezítheti, miközben korlátozza az életminőséget.

Képzeld el, hogy egy vacsoránál az érett sajt is része lehet az étkezésednek. Esetleg egy pohár bort hozzá? Az étteremben nem kell végigmazsolázni, hogy mit ehetsz, vagy mit nem… A hisztamin-jelző lámpa végre ismét gyakrabban mutat zöldet.

A Vegital Histamine Bright fogyasztásával egyensúlyt teremthetsz a mikrobiomban, miközben ismét élvezheted a szabad étkezést a káros mellékhatások és tünetek nélkül.

A Vegital Histamine Bright por, a mindennapok alapja.

Pontosan azokat a baktériumtörzseket tartalmazza, amelyeket a szervezeted is tud használni, és amelyek nem beindítják a hisztaminreakciót, hanem inkább segítenek a hisztamin lebontásában.

Vegital Histamine Bright

Használd minden nap és érezd magad jobban!

Nyikos Ráhel

Dietetikus

A cikk szerzője:

Nyikos Ráhel

Dietetikus